|
A Dominus Jesus címü nyilatkozatban az Egyház - a tanító - fölhívta a figyelmünket arra, hogy veszedelmes szellemi áramlatok vannak jelen a világban. És a sokféle tévedéssel szemben az Egyház õrzi az igazságot. Tegnap - bár munkaszünet volt, ünnep volt - nagyon megmutatkozott, hogy az a relativizmus meg az agnoszticizmus, amirõl a Dominus Jesus beszélt, mennyire jelen van. Relativizmuson értve, hogy kérem, minden mindegy, csak valami véleménye legyen az embernek. Az agnoszticizmus pedig az az "elegáns" tagadás, mely szerint úgysem lehet tudni semmit, hogy mi van, mindenki gondolkodjon , amit akar, a fontos az, hogy valamit gondoljon.
Tegnap , Mindenszentek ünnepén egész nap hangzott a médiában, hogy "Mindenszentek napján a halottakra emlékezünk: gyertyát gyújtunk, világítunk, emlékezünk." Árva szó el nem hangzott arról, hogy a halállal az életnek nincs vége, sõt, e napon azokat ünnepeljük, akik élnek, a mennyországban élnek. Mert a halálban ítéltet történik. A halottakra emlékezni nem azért fontos, hogy kimondjuk a halott nevét... mit ér az már neki... - Egy árva szó el nem hangzott a föltámadásról és az örök életrõl, mert kérem, arról nem lehet tudni semmit, mindenki gyújtson egy gyertyát, emlékezzen, sirassa magát... Ez a világ ünnepe.
A katolikus Egyház ellenben tegnap a mindenszentek ünnepét ülte. Hálát adtunk a mennyországért és bizakodva tekintettünk a jövõ felé, az örök életre, a boldog, örök életre, ahová úton vagyunk, hazafelé, s közben ítélet írunk a cselekedeteinkkel. És az ítélet éppen ez lesz: beléphetsz az Országba, vagy: még nem, de majd, a tisztítótüz után igen. Vagy - és ettõl az Isten óvjon meg minket: soha nem mehetsz be! Elvesztél. Elkárhoztál.
Tegnap ünnepeltünk, ma pedig imádkozunk. Ünnepeljük Isten irgalmasságát és imádkozunk az elhunytakért, akikrõl az Egyház vallja és tanítja, hogy mióta a megtestesült Ige itt volt a Földön és elmondta nekünk az Atya titkait, azóta nem mond igazat az, aki azt mondja, hogy semmit nem lehet tudni a halál utánról. Például... a halállal az út lezárul, mert odaér az ember a bírája elé. De aki útközben ezt a Bírót, az értünk meghalt és föltámadott Krisztust nem ostorozta, nem feszítette meg újra, nem gyalázta és tagadta, hanem elfogadta és útközben kérte az irgalmát, általában is, meg a konkrét büneire is mindig, az - ahogyan az Úr mondta - már át is ment az ítéleten."
Idézet Diós István atyának a "Napi kenyerünk" címü könyvébõl.
|
