(Jn 1,6-8;19-28) Jézus fogadása sohasem automatikus, fel kell készülnünk rá. Az elsõ történelmi advent sem volt automatikus. Azoknak, akik ezt átélték, csupán egy kis maradéka fogadta el Jézust, amikor végre eljött. Mennyire nem lehetett automatikus Mária "legyen meg"-je, hiszen Zakariás, Keresztelõ János apja megnémult, mert jóval kisebb csodákban hinni képtelennek bizonyult?! Isten hogyan készítette elõ Máriát, hogy anyja legyen a messiásnak? Ez sem volt egészen nyilvánvaló. Azt a szándékot ápolta benne, hogy mindenkor szüz maradjon. Különben asszony miért kérdezné, hogyan lesz édesanya, miért mondaná, hogy férfit nem ismer, ha csak nem szándékozik házasságát befejezetlennek hagyni? Az Örök igét vendégül látni sohasem csekélység. Sem Izrael számára, sem Mária számára, sem számunkra az Eucharisztiában. Különösen gyakori gyónással kell felkészülnünk.
Nagyobb tény nincs annál, hogy az Atya a bünök bocsánatára küldte a Fiát a világra. Feltámadása után pedig Jézus apostolainak ezt mondta: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." Kivételt azonban nem tett, hogy: "Tõlem eltérõen a bünöket nem bocsáthatjátok meg", hanem "Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok büneit, az bocsánatot nyer, és akinek megtartjátok, az bünben marad.""
Egyesek szerint mi katolikusok Isten igéjét nem értelmezzük szó szerint. Szerintük többek között a szentgyónás sincs a bibliában. Nos, itt bünt ki bocsájt meg? Ha Jézus azt mondaná, hogy: "Akinek én megbocsátom a büneit, az bocsánatot nyer"? Ez nem lenne újdonság! Megbocsátani vagy bünben tartani bírói döntésen múlik. A bíró hogyan döntsön, ha büneink nem jutnak el a fülébe? Akármennyire fájdalmas is ez, utána mindenki megkönnyebbül. 2000 éve azonban nem a pszichológiai indokok serkentik a híveket a papokhoz, hanem a hitük, amely ebben a csodálatos szentségben elsõsorban a feloldozást keresi. Ebben a pillanatban a pap annyira azonosul Krisztussal, hogy szó szerint az õ személyében cselekszik. Olyannyira, hogyha a pap ahelyett, hogy "Én feloldozlak téged" azt merné mondani, hogy "Krisztus oldozzon fel téged," akkor a bünök nem nyernének bocsánatot szentségi feloldozás révén.
Ha büneinket tökéletesen megbánjuk, akkor azonnal, még a gyónás elõtt bocsánatot nyernek. Ki tudja azonban, hogy bünbánata tökéletes vagy sem, hogy inkább meghalna mint vétkeznék? Amikor tökéletesen nem bánjuk meg büneinket, szentségi feloldozással mégis bocsánatot nyernek, de akkor szándékunknak, illetve Isten iránti szeretetünknek tisztulnia kell, mielõtt Isten jelenlétébe léphetünk, vagy halálunk elõtt, vagy utána a tisztítótüzben. Legtöbben mentség-mesterek vagyunk! Ezért nem szabad áldoznunk, ha nem gyóntunk meg minden halálos bününket, amennyire tudjuk, szám szerint is. Ez nem játék, a tét túl nagy, nehogy szentségtörõ módon áldozzon valaki. Az ilyenek a bibliai korban is megbetegedtek vagy meg is haltak. Amikor büneinket tökéletesen megbánjuk, Isten mindig megbocsátja nekünk, az ember csak néha, de az emberi természet soha! A bünös lelkiismeret mindig önpusztító viselkedéshez vezet minden "strucc-teológia" mellett is! Az egyházatyák a szentgyónást az orvos elõtti feltárulkozással hasonlítják össze. Mind a két esetben szégyenünkkel kell megbirkóznunk. Milyen tragikus, amikor valaki inkább meghal, mint idõben orvoshoz fordulna! Különösen azok, akik nincsenek a kegyelem állapotában, menjenek gyónni ebben az adventben. Ámen.
